Minden évben elhatározom, hogy veszek nagymotort, aztán minden év úgy múlik el, hogy gépjárműparkunk nem bővül egy újabb kétkerekűvel. Igazából még odáig sem jutok el, hogy a nagymotor vizsgát letegyem. És így megy ez már 15 éve.

Nem mondhatnám, hogy a feleségemet ez különösképp zavarná. Addig alszik nyugodtan, amíg nincs „igazi” motorom. Roppant veszélyesnek tartja a motorozást, nem is érez soha késztetést, hogy ráüljön a robogónkra, ami azért lett ilyen babakék színű, hogy hátha kedvet kap hozzá. A bukósisakja összesen annyit volt a fején, amíg felpróbálta a boltban. (Tényleg, nem kell valakinek egy kisméretű, bukó?) Nekem viszont még a robogózás is örömet tud okozni, egy nagymotoron biztos még jobban tudnám érezni magam. Kezdek beletörődni, hogy úgy fogok megöregedni, hogy maximum csak álmodozom valami kedves kétkerekűről. De mi lenne, ha mégis… Milyen vasat tudnék szeretni?

Kezdjük talán egy nagytestű robogóval, indulásként hátha az lenne a kézenfekvő megoldás. Nagyjából két versenyzőre tudnám leszűkíteni a kört. Egyik a Vespa lenne. Már a Piaggióm helyett is azt akartam venni, de bíztam benne, hogy a nő kedvet kap, ezért inkább nagykerekű gépet választottam. Ha előre tudom, hogy nem az ő farmerja fogja kikoptatni az ülést, most biztos Vespám van. Mondjuk egy GS 150. A motorokon nagyon szeretem a különálló üléseket, a Vespákon viszont sosem tetszett a rugósnyereg-szivacsülés páros. A GS pedig már „egybeülést” kapott, a formája viszont még megmaradt olyan kecsesnek, ami miatt beleszerettem. Persze, ha vennék egy ilyen öreg robogót, az év nagy részét valószínű, hogy a garázsban töltené, nem nagyon lenne szívem napi használatba befogni.

Marad a Honda Helix. Valahol még megvan az a Motor Revü, amiben először láttam meg, már akkor is csak vakartam a fejem, hogy tudtak ilyen bizarr kétkerekűt piacra dobni. Beteg, beteg, beteg, nincs jobb szó rá. Lehet chopperesen pöffeszkedni a kényelmes, szélvédett ülésen, figyelni a digitális kijelzőn vibráló számokat, meg hallgatni a földre koppanó álkapcsok hangját. Kizárt, hogy észrevétlen marad a forgalomban.

Ettől függetlenül mégis inkább valami „normális” motorra vágyom. Olyanból meg már jóval többet el tudnék képzelni magamnak. Leginkább valami cruiser, vagy naked bike tetszene. Sportgépen görnyedni nem vágyom, pályára meg sosem vinném, enduro meg a chopper pedig amolyan határeset; találnék köztük is izgalmasat, de nem biztos, hogy nekem valók.

Suzuki Katana, ezt vágnám rá, ha valaki megkérdezné, mit szeretnék a legjobban, betegesen tetszik a formája. Lehet nem ez a legjobban motorozható gép, lehet, hogy nem ez a legkényelmesebb, lehet az is, hogy nem a legmegbízhatóbb, de motornál nekem ezek a legkevésbé fontos szempontok, egyelőre. Tetsszen, ez a lényeg. A Katana, pedig nagyon bejön. Imádom a teáskannaszerű orridomot, a kétszínű ülést és az ülés oldalára helyezett benzincsapot. Nagy szerencsével félmillió környékén kapnék is elfogadható állapotút, annyit meg talán nem is sajnálnék motorra. 

Félmillió környékén akad Aprilia MOTO 6.5 is. Ismét csak a forma, ami miatt felkerült a listámra. Szimpatikus benne az egyhengeres Rotax blokk is. Egyrészt, ha megfelel a BMW-nek, biztos nem lehet rossz, másrészről imádom a nagy hengerűrtartalmú egyhengeresek hangját.

Nem sokkal kellene mélyebbre nyúlni a zsebbe egy Triumph Speed Triple miatt sem. Persze kizárólag a jó öreg T300-as kellene. Egy motor ami Cafe Racernek készült, de úgy, hogy nem akar annak látszani. A korabeli tesztek alapján nagyon kellemes vele motorozni, meztelen, fekete és van benne kraft. Kell ennél több?

Mondjuk észrevettem magamon, hogy amióta gyerekem van, jóval elővigyázatosabb vagyok, lehet nem is akarnék a szerpentineken lábtartót szikráztatni - talán jobban tudnék örülni egy Thunderbirdnek? Előnyös testtartás, kényelmes ülés, retro külső és ebben is ott a háromhengeres, soros motor. Bónuszként ott a tankon a domború szájharmonika. Vagy egy Bonneville. Igaz annak csak két hengere van, de legalább nem csúfítja el a vízhűtő. Vagy mi lenne, ha ilyen döntögetős-retrós lenne, egy Thruxton.

De ezzel már jócskán beleszaladtam az álomvilág kategóriába, ami nem baj, mert már a Helixhez is annyi pénzt kéne összekapirgálnom, amiből inkább a garázs alapjait csinálnám meg, szóval hadd szóljon a rock ’n’ roll. Drága motorból mi is kéne… Ducati Sport 1000 Biposto, vagy 1000 S. Nem tudnék dönteni. A bipostora fel tudnám pakolni a feleségemet is és a kormány végeire rakott tükröket is napokig tudnám simogatni. Az S viszont annyira mokányul néz ki az első félidommal és a lavórnyi fényszórójával, hogy a Joe Bar Team-ből mindenki ilyet akarna, ha egyszer életre kelnének. Két utcával lejjebb van egy szép vörös egy srácnak, élőben talán még ütősebb, mint képeken.

Hirtelen ennyi. Lehet, ha holnap kellene összeállítanom a listát, más motorokat mondanék. Egyedül csak a Katana marad biztos pont. Olyan mindenképp kellene.
És Önöknek?